Read more
(Budapest, 1927. március 30. – Budapest, 2010. február 22.)
Operaházi tag: 1957–1982
Örökös tag (1992)

Tanulmányait Révhegyi Ferencné irányításával végezte, énekesi pályáját a SZOT-, majd a Magyar Rádió Énekkaránál kezdte, 1955-ben pedig a Honvéd Művészegyüttes szólistájaként folytatta. Az Operaházban 1955-ben vendégként A varázsfuvola Éj királynője szerepében mutatkozott be, két évvel később szerződtette a színház. Rövid idő alatt az együttes vezető koloratúrszopránja lett, jeles Lammermoori Lucia, Szilágyi Erzsébet, Konstanza, Fiordiligi, Rosina és Zerbinetta. Virtuóz technika, kiművelt muzikalitás és fölényes biztonság jellemezte előadásmódját egészen 1983-as visszavonulásáig. Vendégszerepelt többek között Hamburgban, Lipcsében, Berlinben, Varsóban, a bécsi Volksoperben, Moszkvában és a New York-i MET-ben. Hangversenyénekesként Japánban és Dél-Amerikában is fellépett, ahol férjével, Szendrey-Karper László gitárművésszel adtak közös esteket.


Karola Ágai