(Székesfehérvár, 1898. február 4. – Budapest, 1968. október 18.)
Operaházi tag: 1946–1956
Posztumusz örökös tag (1997)
Korának egyik legfelkészültebb és máig ható tollú zeneesztétájaként az 1920-as évek közepétől a Nyugat és a Pesti Napló című periodikákban megjelent kritikáival és szakírásaival rengeteget tesz a kortárs magyar zeneélet – mindenekelőtt Bartók és Kodály (akinek Szabolcsi Bencével együtt tanítványa is volt) műveinek – megismertetéséért. Svédországi emigrációjából hazatérve Keresztury Dezső 1946-ban kinevezi az Operaház élére. Évtizedes igazgatósága alatt újraépíti a világháború alatt szétzilálódott társulatot, megteremti a hazai Mozart-kultusz és a szovjet balett-játszás alapjait, a politikai vezetéssel szemben síkra száll Bartók és Wagner művészetéért. Célul tűzi ki a műfaj minél szélesebb néprétegekhez való eljuttatását, melynek érdekében jórészt a kanonizált remekművekre szűkíti a színház repertoárját. A Városi Színház csatolásával ekkor válik „kétszínházassá” az intézmény, bővül két nyári játszóhellyel (Margitsziget, Állatkert) és indul útjára a Gördülő Opera.
