(Arad, 1887. december 27. – Budapest, 1961. október 7.)
Operaházi tag: 1928–1954
Örökös tag (1948)
Pályafutását nagyobb vidéki városokban (Arad, Miskolc, Pozsony, Temesvár) kezdte, mígnem 1924-ben Sebestyén Géza leszerződtette feleségével Hamvas Józsa szopránnal együtt – a Városi Színházhoz (ma Erkel Színház). Az Operaházban vendégként közel negyvenegy évesen(!) 1928 szeptemberében Radamesként mutatkozott be, néhány héttel később évados szerződést kapott, hiszen a színház éppen vezető tenor nélkül működött. Halmos igen hamar birtokba vette a teljes spinto- és hőstenor repertoárt (Fausttól a Tell Vilmos Arnoldján és A Nyugat lánya Dick Johnsonján át Otellóig), melynek szerepeit jórész korábban énekelte már. A következő évtizedekben az igazgatóság bízvást építhetett rá. Már alkatánál fogva sem volt jeles színész, de szép színű, fényes vocéja mindig üzembiztosan működött, magasságproblémai nem voltak, előadást szinte sohasem mondott le. Hangja frissességét sokáig megőrizte, hetvenéves korában nyugdíjasként még Don Carlost énekelt.
