(Nyitra, 1881. február 17. – Budapest, 1945. november 17.)
Operaházi tag: 1900–1930
Örökös tag (1923)
„Megborzongtunk, amikor ledöfte Siegfriedet. És a színház rengett a kacagástól, amikor Ozmin bő bugyogójában megjelent a színen. Hatalmas basszusa terjedelmes volt, de emberábrázoló készsége még terjedelmesebb: Mozarttól Wagnerig, Falstafftól Sarastróig ívelt. Tanítóból lett karénekes, karénekesből a magyar operai kultúra egyik büszkesége. Jellegzetes, hősi arcélét éppoly kevéssé lehet elfeledni, mint érces hangjának egyéni színét és zengését” – írta Fodor Gyula Venczell Béla nekrológjában. Az alig tizenkilenc éves fiú az Operaház énekkarában kezdte színpadi pályafutását, számos apró szóló után első komolyabb feladata a Don Giovanni Kormányzója volt, melyet Ney Dávid halála után osztottak ki rá. A bemutatkozás olyan sikeres volt, hogy Venczell Béla két hónappal később magánénekesi szerződést kapott, hogy 1906 januárjától birtokba vegye elődje teljes szerepkörét. Operaházi beceneve jól jelzi a társulatban elfoglalt helyét: „Apa”.
