FIGARO LAKODALMA
Ajánló
Vígopera négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Az „őrült nap” és egy majdnem füstbe menő esküvő zűrzavaros eseményeit briliáns szellemességgel elmesélő opera középpontjában a Sevillából már ismerős agyafúrt borbély és tűzrőlpattant szerelme, Susanna áll. Meg még sok minden más… Az emberi érzelmek, vágyak, álmok és megcsalattatások egész arzenálja, amit Mozart kiegyensúlyozott, választékos zenéje sok iróniával és még több humánummal ábrázol.
Galgóczy Judit rendezése a „mindenki másnak látszik, másra vágyik” játszmájának dinamizmusára, vibráló szövevényére koncentrál. A színpadon minden él, mozgásban van, lüktet – és közben árad a zene.
Cselekmény
I. felvonás
A történet Andalúziában, Almaviva gróf kastélyában, Figaro esküvője napján, a XVIII. században zajlik. Figaro a gróftól kapott szobát rendezgeti, Susanna menyasszonyi fátylát próbálja. A szerelmes vőlegény lelkesedése azonban csakhamar lelohad, amikor megérti, mi rejlik a gróf „nagylelkű” ajándéka mögött, hiszen mi sem egyszerűbb, mint a szolgálatkész komornyikot valami megbízatással jó messzire elküldeni, s közben az árván otthon hagyott menyecskét „néhány jó szóval” megvigasztalni. Marcellina és Bartolo jóvoltából Figaro házassága elé azonban még akadályok gördülnek. A borbély ugyanis valaha pénzt kért kölcsön az öreg házvezetőnőtől, de azt csak azzal a feltétellel kapta meg, hogy feleségül veszi az agg leányzót, ha nem tudná adósságát visszafizetni. Marcellina házassági tervét Bartolo is készséggel támogatja. Cherubino, a kis apród Susannának panaszolja el bánatát: a gróf szerelmi kalandon csípte, s most bizonyára elűzi a háztól. Váratlanul betoppan Almaviva gróf, s az apródnak alig sikerül észrevétlenül egy szék háta mögé bújni. A gróf azonnal hevesen udvarolni kezd felesége komornájának, de kívülről Basilio hangja hallatszik, s most ő is a szék mögé rejtőzik, amely mögött eddig az apród lapult. Ennek viszont még idejében sikerült a székben elhelyezkednie, ahol Susanna egy ruhadarabbal letakarja. Az énekmester félreérthetetlen célzásokat tesz a grófnak Susanna iránt táplált gyengéd érzelmeire. Megjegyzései a grófnőt nem kímélik, mire a gróf képtelen türtőztetni magát, és előlép a szék mögül. A zenemester azonban cseppet sem ijed meg, hiszen nyilván nehéz lenne bárkinek is megmagyarázni, miért bújkál a méltóságos úr egy szék háta mögött a csinos komorna szobájában. Rövidesen előkerül Cherubino is, majd megjelenik Figaro egy sereg környékbeli fiatal élén, hogy megköszönje ura nagylelkűségét, aki önként lemondott a minden mátkapárt megcsúfoló jus primae noctisról. Cherubino komolyabb büntetés nélkül megússza a dolgot, de - mint a gróf ezredéhez újonnan kinevezett tisztnek - azonnal el kell hagynia a kastélyt.
II. felvonás
A grófné fájdalmasan gondol azokra az időkre, amikor férje még gyengéden szerette. Egyedül Susannában és Figaróban bízik; nekik talán sikerül újból feléje fordítaniuk a csapodár gróf szívét. Hármasban tervet szőnek: Figaro levelet ír a grófnak, és ebben arról értesíti, hogy a grófné este találkára készül. Susanna ellenben a grófot hívja találkára, melyre viszont a női ruhába öltöztetett apródot akarják elküldeni. Éppen mikor Cherubino a szobalány ruháját próbálja, kopogtat a bezárt ajtón a gróf. Az apród erre gyorsan a szomszédos szobába - a grófné hálószobájába - rohan, s magára zárja az ajtót. Míg a tétovázó grófné végre ajtót nyit férjének, az már szinte tombol a dühtől és féltékenységtől, annál is inkább, mivel neje semmiképpen nem akarja a hálószobájába beengedni. A gróf végül is türelmét vesztve szerszámokat hoz, hogy az ajtót kifeszítse. Csakhogy ezalatt Susanna sietve besurran a grófné szobájába, az apród pedig az ablakon át elmenekül. Így a grófi pár legnagyobb meglepetésére a grófnő hálószobájából - Susanna lép ki. A bonyodalmaknak azonban még nincs vége. Antonio látott valakit az ablakon kiugrani... Figaro, hogy a helyzetet mentse, ezt gyorsan magára vállalja. Igen ám, de az illető egy iratot is elveszített ugrás közben, s ez most a gróf kezébe jut. Ha Figaro volt a bátor légtornász, mondja meg, mi van az írásban. Bármilyen talpraesett is a borbély, most az egyszer komolyan zavarban van. Még szerencse, hogy a grófnénak sikerül a férje kezében lévő iratot elolvasni, és súghat Figarónak. Viszont újabb bonyodalom is jelentkezik: Marcellina, Bartolo és Basilio adják elő panaszukat. A gróf ezzel is időt nyer, meg nem is lát egészen tisztán az ügyben, ezért bírói tárgyalást rendel el.
III. felvonás
Susanna találkát ígér estére a grófnak, melyre a szobalány ruhájában a grófné fog elmenni. Lezajlik a bírósági tárgyalás, de egyáltalán nem úgy végződik, ahogyan azt a gróf szerette volna. Kiderül, hogy Figaro nem más, mint Bartolo és Marcellina rég elveszett gyermeke. A boldog mama most hozományként adja megkerült fiacskájának az egykori kölcsönt. Ezek után már semmi sem állhat a házasság útjában. A grófné a találkára hívó levelet diktálja Susannának férje számára. Bevonul a násznép, Almaviva gróf mit is tehetne egyebet - felhelyezi Susanna fejére a fehér mirtuszkoszorút. A boldog menyasszony eközben kezébe csúsztatja a levélkét.
IV. felvonás
Barbarina a kertben keresi a tűt, mely Susanna levélkéjét összefogta, s melyet a szobalány, mint a beleegyezés jelét - vissszakért. Figaro is tudomást szerez az ügyről, és mivel nem tudja, hogy a találkára nem Susanna, hanem a grófné fog elmenni, azt hiszi, újdonsült felesége máris megcsalja. Megérkezik a gróf, és tüzesen ostromolja saját álruhás feleségét. Ezalatt Figaro színleg Susannának udvarol, akiről ruhája alapján úgy véli, hogy a grófné, de vallomását akkor is folytatja, amikor ráismer a komorna hangjára. Kap is ezért néhány alapos pofont ifjú nejétől. A grófnak azonban bűnhődnie kell, és - amint tervezték - bele is esik a csapdába. Amikor fülön csípi komornyikját, aki feltűnően hangosan teszi a szépet a „grófnénak”, és óriási lármát csapva kardot, bosszút, miegyebet emleget, mindenki odasiet, hogy leleplezze a „bűnösöket”. Akkor azonban megjelenik az igazi grófné, és a megszégyenült gróf bűnbánóan esik előtte térdre.
Galéria
Kritikai visszhang
„Galgóczy Judit hagyományos, de mégsem poros rendezése Csikós Attila rokokó pasztelltónusokban pompázó díszleteivel megfelelő keretet teremtett a zenei és az énekesi teljesítményekhez.”
Péterfi Nagy László, Operaportál