Tovább a tartalomhoz

Belépés csak gimnazistáknak!

2013 tavaszán egy, a Hunyadi-előadás kellékeivel teli láda iskolák közötti körbeküldésével indította el nagyszabású középiskolai programját az OPERA. Hét szezon alatt közel 300 000 diák jött el az Erkel Színházba, és tekintett meg 15 különféle dalművet és balettet. 2022-ben az intézmény megújította OperaKalandját. A diákokat – természetesen elkötelezett pedagógusaik kíséretében – immár az Operaház nyilvános főpróbáira várjuk, a legjobb helyekre, rendkívül kedvező áron. Mivel azonban ezek esti előadások, az utazást megoldani nem tudó, ám a programra jelentkező iskolák, osztályok számára az OPERA díjmentesen rendelkezésre bocsátja saját digitális csatornáján keresztül egyes produkciók felvételeit.

A művészetek ápolása és a tehetségek támogatása mindig kiemelkedően fontos volt az MVM számára, ezért az Ybl-palota 2022. márciusi újranyitása alkalmából a nagy múltú cég az OPERA stratégiai partnereként kötelezte el magát az elkövetkező két évre. Az együttműködés során főként a fiataloknak szóló olyan népszerű programokban nyújtanak segítséget az intézménynek, mint a több mint egy évtizede elindult OperaKaland-sorozat, amelynek során számos fiatal juthat el kulturális eseményekre, akik családi helyzetük vagy fizikai távolságuk miatt nem kapnának erre lehetőséget.

Tervezett OperaKalandjaink 2024-ben:

Seregi / Goldmark / Hidas: A makrancos hölgy (balett)
Harangozó / Delibes: Coppélia (balett)
Verdi: Falstaff (opera)
Puccini: Bohémélet (opera)

További információ: operakaland@opera.hu

Fotó: Nagy Attila