A MaszkaBál-sorozat 2020. november 8-i részében az olasz operairodalom hősnőit idézte meg Létay Kiss Gabriella, a 2014/15-ös évad Kamaraénekese. A közvetítés 20:00 órától volt látható élőben a Facebookon és az Origón.
Létay Kiss Gabriella a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 1999-ben szerzett kitüntetéses egyetemi diplomát énekművész szakon, egy évvel később a Magyar Rádió Énekversenyén első díjjal és különdíjjal ismerték el. 2001 óta énekel a Magyar Állami Operaházban, ahol kezdetben lírai mezzoszoprán szerepekben mutatkozott be, 2005 óta pedig szoprán szerepekben látható. Az intézmény 2014/15-ben adományozta neki a Kamaraénekesi címet. Munkásságát 2017-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, 2019-ben Liszt Ferenc-díjjal ismerték el. Operaestjén a 19. századi romantikus és verismo operák tragikus hősnőinek legszebb zenei pillanatait idézte fel. Egyik vendége a Bartók–Pásztory-díjas mezzoszoprán, Ulbrich Andrea, a meglepetésvendég pedig a fiatal bariton, Erdős Attila volt.
Rendező: Gábor Sylvie
Műsorvezető: Gyüdi Melitta
Zongorán közreműködött: Bartal László
„Az olasz zenét érzem a leginkább érzelemmel telinek” – interjú Létay Kiss Gabriellával
Az olasz operairodalom hősnőinek áriáiból válogatta műsorát a MaszkaBál mai estéjére a 2014/15-ös évad Kamaraénekese. Létay Kiss Gabriella mesélt többe közt arról, miért volt számára fontos mérföldkő Cso-cso-szan szerepe a Pillangókisasszonyban, miért áll szívéhez különösen közel az olasz repertoár, és miért választotta Ulbrich Andreát a koncerten partneréül.
Hogyan állította össze az est programját?
A szívemhez közel álló olasz művekből válogattam. A Pillangókisasszony, amiből a nagyáriát is éneklem, és Ulbrich Andreával a duettet is előadjuk, nagyon jelentős szerep volt az én életemben is. Mikor mezzóból szoprán lettem, ez volt az egyik nagyon vágyott szerepálom, hogy mind technikailag, mind művészileg megérjek erre a szerepre. Legelőször Miskolcon énekeltem egy premieren, ami nagy sikert aratott, ezt követően énekeltem az Operában, majd újabb bemutatókon Debrecenben és Szegeden is, ezért is vált meghatározóvá a pályámon. Nagyon nagy érzelmi hullámok vannak benne, a nagyon nagy örömöktől a nagyon mély drámáig, technikailag, színészileg, lelkileg is nagy kihívás az előadása. A Pillangó abszolút közel áll hozzám, a Puccini-szerepekben mindig igyekszem megtalálni azt, ami bennem is megvan, belőlem is jön. Bár Manon az én személyiségemtől távolabb áll, de az általam megformált szereplőben hozzá tudtam tenni a bennem keltett érzéseket. A végzet hatalma egy új ária a repertoáromon, mert Verdit is nagyon szeretem, legyen szó akár A trubadúr Leonórájáról vagy az Otello Desdemonájáról. Ez a Leonora-ária is egy keresés eredménye, hogy olyan áriákat találjak, amelyek közel állnak hozzám, és ezzel együtt a műsort is színesítik. A Bajazzók a játék szempontjából különösen érdekes a számomra. A színpadon is élvezettel játszom, és itt is jó megmutatni egy olyan karaktert, aminek nem az áldozat-szerepe a hangsúlyos.
Miért szereti ennyire az olasz repertoárt?
Az olasz zenét érzem a leginkább érzelemmel telinek. A mai hajszolt, rohanó világunkban, ahol a társas kapcsolatok egy része is az internetre korlátozódik, egyre nehezebb az embereknek egymás között tartalmas, mély, érzelmi kapcsolatokat kialakítani, időt találni egymás megértésére, milyen problémákkal, nehézségekkel küzdenek. Szerintem épp ezért van nagy szükség a művészetre, mert szeretettel tölti fel és karban tartja a lelket. Mikor megnézek egy előadást, nagyon meg tud érinteni, amit látok, akár napokig is elgondolkodtat. Nagyon fontos, hogy egy műnek katartikus hatása is legyen, mint a sírás vagy a nevetés. Jó dolog, ha feltörhetnek ezek az érzelmek, mert kicsit átmossák a lelket, és abban is segítenek, hogy az ember kicsit jobban tudja értékelni a saját életét és mindazt, aminek a birtokában van.
Az esten meghívott partnere Ulbrich Andrea, akivel több produkcióban is láthatta Önöket a közönség, miért dolgozik vele szívesen?
Az Operában a pályafutásomat mezzóként kezdtem, és már akkor nagyon felnéztem rá. Hamupipőkében ő volt akkor itthon a top, amit aztán én is énekeltem, ill. a Normában emlékszem rá, ahol ő Adalgisa volt, én pedig kezdőként kis szerepet, Clotilde-ot alakítottam. Miután hangfajt váltottam, először A trubadúrban, majd a Pillangókisasszonyban, aztán az Angelica nővérben álltunk színpadra közösen. Nagyon szeretek vele együtt dolgozni, mert mind emberileg, mind szakmailag kiváló művésznek tartom, aki számára a munka az első, és a feladatait nagy alázattal és türelemmel végzi, így evidens volt, hogy ha Pillangókisasszony-duettet éneklek, azt vele szeretném előadni.
Műsor:
Leoncavallo: Bajazzók – Madárdal („Qual fiamma avea nel guardo!... Stridono lassù”)
Puccini: Manon Lescaut – Ékszerária („In quelle trine”)
Donizetti: Szerelmi bájital – Belcore áriája az I. felvonásból („Come Paride vezzoso”) – előadja: Erdős Attila
Puccini: Pillangókisasszony – Cso-Cso-Szán áriája a II. felvonásból („Un bel dì vedremo”)
Verdi: A végzet hatalma – Leonora áriája a IV. felvonásból („Pace, pace mio Dio!”)
Verdi: A trubadúr – Azucena áriája a II. felvonásból („Condotta, Ell’Era in Ceppi”) – előadja: Ulbrich Andrea
Giordano: Andrea Chénier – Maddalena áriája a III. felvonásból („La mamma morta”)
Puccini: Pillangókisasszony – Cseresznyevirág-kettős („Scuoti quella fronda di ciliegio”) – közreműködik: Ulbrich Andrea
A közvetítés visszanézhető ITT.