Rálik Szilvia közel két évtizede az Opera magánénekese. Pályája során elénekelte az operairodalom legdrámaibb karaktereit, szerepei közül kiemelkednek Verdi, Wagner és Puccini hősnői, akik közül több a MaszkaBálon is megjelenik. Munkásságát 2014-ben Liszt-díjjal jutalmazták, s még ugyanebben az évben a Magyar Állami Operaház is Kamaraénekesének választotta, 2019-ben pedig Érdemes Művész kitüntetést vehetett át. A műsor Kamaraénekes-vendége Kovácsházi István volt, akivel számtalan alkalommal állt együtt opera- és koncertszínpadon is. A meglepetésvendég, a pályakezdő Máthé Beáta pedig egy ritkán játszott Erkel-művel készült. Az est rendezője Kovács Katalin, műsorvezetője Mona Dániel volt, zongorán közreműködött Katona Anikó.
„Úgy érzem, elsősorban színész vagyok” – villáminterjú Rálik Szilviával
Több mint 45 főszerepet énekelt pályafutása során itthon és külföldön, ezek legjavából válogatott Rálik Szilvia, a ma esti MaszkaBál áriaest főszereplője. Az Opera Érdemes művész Kamaraénekese beszél arról is, hogy mi motiválja szerepfelfogását, milyen szakmai kapcsolatot ápol az est vendégével, Kovácsházi Istvánnal, és hogyan töltötte a hétköznapokat a járvány okozta leállás közepette.
Nagyon nehéz volt a sok kedvenc közül választani. A sok szempont közt tekintettel voltam arra, hogy a választott részletek lehetőleg zárt számok legyenek és zongorakísérettel és szépen szólaljanak meg. Ezek a szerepek mind mérföldkövek voltak az életemben. A Turandotot először Szegeden, Kesselyák Gergely rendezésében énekeltem, és azóta számtalanszor külföldön is. Lady Macbeth volt az első olyan főszerepem, amiből, úgy érzem, hogy sok-sok minden más is következett, azt még Győriványi-Ráth György igazgató úrtól kaptam. Komoly mélyvíz volt a pályám legelején, de hál’ Istennek jól sikerült. Ott van Senta, aki figurában kicsit eltér a fentiektől, mégis sokhelyütt drámai volumennel rendelkezik, őt is sok rendezésben énekeltem külföldön is. Manon valójában csemege, Giuditta pedig nagyon érdekes: mikor a Figaróban két éve először énekeltem a Grófnét, Medveczky Ádám karnagy úr, aki annak idején a Macbethet is vezényelte, megkérdezte, „Ó, Szilvi, hát te ilyen vicces is vagy?” Merthogy a darabokból nem derült ki, hogy bennem azért van humor. A Falstaff óta, ami 2002-ben volt még Gregor Jóskával, nem énekeltem vígoperában. Pedig szeretem a jóízű nevetéseket, ha humorral oldjuk a feszültséget, mondjuk, egy próbán, vagy azt a jó hangulatú játékot, ami egy duettben vagy egy együttesben megjelenik. Kevés olyan szerepem van, amiben ezt a könnyedséget egy kicsit jobban megcsillogtathatom: a Giuditta ebből ad egy kis ízelítőt, mert ezt az oldalamat kevesen ismerik.
Említette a játék szeretetét, hogy esett a választása Kovácsházi Istvánra és a Tosca-kettősre?
Istvánnal nagyon sokat énekeltünk, a pályám legelejétől partnerem a színpadon, rengeteg közös élmény fűz hozzá. Már a Macbethet is vele énekeltem, és a Toscába is vele álltam be. Nagyon sokat segített, és a kezdetektől olyan nyílt, tiszta szívvel fogadott, hogy a mai napig nem csak kollégák, de barátok is vagyunk, amiért nagyon hálás vagyok és sokat jelent nekem. Tosca is egy fantasztikus sokszínű alak, és talán pont ebben a duettben mutathatom meg azt a báját és kedvességét, azt a szerelemet, amit érez, a nőiségre fektethetem a hangsúlyt ebben a kettősben. Általában dívákat, hősnőket alakítok, és szeretem, ha a színpadi megvalósítás során minél színesebb a figura. Úgy érzem, elsősorban színész vagyok, másodsorban tartom magam operaénekesnek. Minél jobban meg akarom mutatni a nézők felé ezeknek a nőalakoknak a sokrétűségét, olykor láthatatlan érzékenységét, mély érzéseit és mindazt, ami valójában egy hús-vér nőben benne van.
Jelenleg épp a Veszedelmes éden premierjére készül az Eiffel Műhelyházban, de hogyan élte meg a járvány okozta viszontagságokat?
Érdekes, valahogy mindig az fogalmazódott meg bennem tavasszal, hogy ez most „igazolt pihenés”. Nyilván mindenkit váratlanul és rosszul érintett ez az időszak, de mivel rettentő sok munkám volt az elmúlt évadokban – valóban hál’ Istennek csodálatosabbnál csodálatosabb szerepek értek utol – tényleg úgy éreztem, hogy van most egy kis pihenésre lehetőség, és próbáltam pozitívan hozzáállni: kertészkedtem, főztem, olvastam és olyan dolgokat iktattam be, amire azelőtt nem volt olyan intenzitással lehetőségem, és a mindennapokban is örömöm lelem. Ettől függetlenül persze a művész lételeme a színpad, úgyhogy nagyon vártam már a visszatérést, és várom, hogy újra visszaálljunk a régi kerékvágásba, hiszen egy művésznek igazából a színpad a küldetése, és hogy a szerepek megformálásával a közönségnek adjon magából egy darabot, hogy azt az élményt a néző akár napokig is hordozza a lelkében.
Műsor:
Puccini: Turandot – Turandot áriája a II. felvonásból („In questa reggia”)
Puccini: Pillangókisasszony – Pinkerton áriája („Addio, fiorito asil”) – előadja: Kovácsházi István
Verdi: Macbeth – Lady Macbeth áriája a III. felvonásból („La luce langue”)
Erkel: Brankovics György – Mara románca – előadja: Máthé Beáta
Wagner: A bolygó hollandi – Senta balladája („Johohoe! Johohoe!”)
Puccini: Tosca – Tosca és Cavaradossi kettőse az I. felvonásból („Non la sospiri, la nostra casetta”) – közreműködik: Kovácsházi István
Puccini: Manon Lescaut – Manon áriája a II. felvonásból („In quelle trine morbide”)
Lehár: Giuditta – Giuditta belépője („Olyan forró ajkamról a csók”)
A közvetítés visszanézhető ITT.