Tovább a tartalomhoz
(Budapest, 1939. december 15. – 2014. május 16.)
Operaházi tag: 1964–1997
Örökös tag (2012)

Már gyermekkorában találkozott Kodály Zoltánnal, aki Andor Ilonával, a kiváló karvezetővel együtt meghatározta pályáját. Andor Éva a Zeneakadémia elvégzése után 1964-től közel három évtizeden keresztül, 1997-es nyugdíjazásáig a Magyar Állami Operaház magánénekese volt. Pályafutása alatt elsősorban Mozart-alakításaival (Susanna, Grófné, Pamina, Blonde, Donna Elvira) ért el kiemelkedő sikereket, de emlékezetesek Verdi- és Puccini-szerepei is, valamint elénekelte a német és francia romantika valamennyi jelentősebb lírai szoprán hősnőjét. Nemcsak opera-, hanem oratórium- és dalénekesnőként is gyakran fellépett itthon és Európa zenei centrumaiban. 1986-tól a Zeneművészeti Főiskola énektanszékén tanított, visszavonulásáig egyetemi docens, 2005-ig tanszékvezető. Emlékére 2016-ban került megrendezésre az első Andor Éva Énekverseny, melyen a Zeneművészeti Egyetem növendékei vehettek részt.


Andor Éva