(Fülöpszállás, 1919. március 16. – Budapest, 1993. február 16.)
Operaházi tag: 1949–1993
Örökös tag (1991)
Pályafutását a Zeneakadémia Kistermében működő Vígoperában kezdte, harmincéves, mire az Operaház szerződteti. Tóth Aladár kezdetben kisebb szerepeket bízott rá, s a fokozatos terhelés meg is hozta a gyümölcsét, Faragó a következő évtizedekben az egyik legnagyobb teherbírású hazai basszbaritonná nőtte ki magát, magas baritonszólamoktól a könnyedebb basszus szerepekig szinte bármit rá lehetett bízni. Otthon volt Mozart világában (Guglielmo, Figaro), operettben (A koldusdiák – Ollendorf), sármőr szerepekben (Escamillo, Mefisztó), hatalmas lelki habitusú figurákban (A kékszakállú herceg, Borisz Godunov, Wozzeck), és természetesen az 1960-as évektől elképzelhetetlen volt nélküle Wagner-előadás (A hollandi, Madarász Henrik, Telramund, Hans Sachs, Wotan, Alberich / A Rajna kincse /, Klingsor). Megbízható kottistaként, kiváló muzsikusként oroszlánrészt vállalt a nemzetközi és hazai kortárs művek bemutatóiban (C’est la guerre, Vérnász, Hamlet, Ecce homo).
