(Nagygencs, 1913. szeptember 7. – Budapest, 1970. október 1.)
Operaházi tag: 1942–1945, 1945–1949, 1955–1964
Posztumusz örökös tag (2013)
Az egyik legkalandosabb sorsú magyar tenorista repülő szakaszvezetőből lett operaénekes, miközben fiatal atlétaként is több tucat érmet gyűjtött. Székelyhidy Ferenc növendékeként diplomázott, 1941 őszén ösztöndíjasként az első két hónapban hat kisebb szerepet kapott – a hetedik már Cavaradossi volt, Sergio Failoni vezényletével. A kísérlet sikerült, a világháborúig A mantuai herceg, a Bohémélet Rodolfója, Az álarcosbál Riccardója és André Chénier is a repertoárjára került. Karrierje 1949 nyaráig töretlen, amikoris váratlanul elhagyja az országot, és elsősorban Dél-Amerikában, valamint Olaszországban arat sikereket. Honvágya és az 1955-ös amnesztia-rendelet hazacsábítja. Főszerepeit visszakapja, sőt szereplistája kiegészül többek között Hoffmannal, Kalaffal és Fra Diavolóval. 1964-ig az Opera vezető spinto tenorja marad, ám ekkor devizabűncselekmény miatt elítélik. Szabadulása után a debreceni Csokonai Színház tagja lesz – korai haláláig.
