(Kisszentpéter, 1887. június 19. – Budapest, 1971. november 17.)
Operaházi tag: 1913–1927, 1929–1940, 1945–1954
Örökös tag (1947)
A lugosi zsinagóga templomszolgájának fiaként született. Érettségi után tisztviselőként kezdett dolgozni, mellette magánúton tanult énekelni Sík Józsefnél. Első díját 1905-ben egy egri dalversenyen nyerte, az utolsót – a Munka Érdemrendet – hatvan évvel később kapta. Az Operaházban 1913-ban debütált a Hamletben. Bár mindvégig énekelt kis szerepeket, fokozatosan vette birtokba a teljes basszus-repertoárt, Sarastrót, Roccót, Colline-t, Mefisztót, Brogni bíborost, Verdi és Wagner összes főszerepét. Az első Kékszakállú herceg Otto Klemperer hívására 1927-ben két évre Berlinbe, a legendás Krolloperhez szerződött, de Radnai Miklós hazacsábította a nélkülözhetetlen művészt. A színház egyik legmegbízhatóbb tagját származása miatt 1940-ben nyugdíjazták. Kálmán Oszkár a vészkorszak alatt az OMIKÉ-ben lépett fel. Az ostrom után – közel hatvan évesen – töretlenül folytatta operaházi karrierjét, színpadra utoljára 1955-ben lépett, a Borisz Godunov Pimenjeként.
