(Máriakéménd, 1867. április 5. – Budapest, 1929. augusztus 27.)
Operaházi tag: 1886–1929
Örökös tag (1918)
Kántortanító édesapja vette észre fia kiváló hallását és zenei érzékét, ő lett az első mestere is, mielőtt a Nemzeti Zenedében Huber Károly és Hubay Jenő tanítványa lett volna. Az Operaházba mint a brácsaszólam zenekari tagja került, első vezénylése leendő sógora, Poldini Ede Északi fény című balettjének premierje volt 1894-ben. Az időközben szólókorrepetitorrá avanzsált Kerner két évvel később vezényelt először operát, Auber A fekete dominó című művét. Erkel Sándor szellemi örököseként ezután szinte azonnal rábízták a repertoár legkényesebb darabjait a Don Giovannit, A hugenottákat, a Lohengrint és A walkürt. Neve a Trisztán és Izolda 1901-es magyarországi bemutatójával emelkedett a honi legnagyobbak közé. A hivatalos címeket ameddig tehette, kerülte, külföldön szinte sohasem járt, együttesnevelő munkáját az Operaházban (ahol több mint ezeregyszáz előadást vezényelt), illetve a Filharmóniai Társaság Zenekarának élén fejtette ki.
