Tovább a tartalomhoz
(Budapest, 1936. január 26. – Budapest, 2015. január 12.)
Operaházi tag: 1961–1979, 1989–1998
Örökös tag (2009)

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1961-ben szerzett karmesteri diplomát. Azonnal szerződtette az Operaház, melynek 1980-ig maradt tagja, közben 1973-tól 1976-ig a berlini Komische Oper főzeneigazgatója, a legendás Walter Felsenstein vezető zenei munkatársa volt. 1976-tól 1983-ig a Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar vezető karmestereként állandó szereplője lett a koncertéletnek, emellett 1980-tól a Budapesti Operettszínház művészeti vezetőjeként is működött, 1983-tól 1989-ig pedig Szegeden főzeneigazgató. Számos előadást dirigált a Szabadtéri Játékokon, az együttes operaprodukcióval rendszeresen turnézott Nyugat-Európában. 1989-ben elvállalta az Operaház zenei vezetését, a kilencvenes években az intézmény főzeneigazgatója, majd címzetes főzeneigazgatója lett, végül az OperaStúdiót irányította 2010-ig. Oberfrank Géza már Szegeden kilépett a zenekari árokból, rendezőként is bemutatkozott, valamint több műfordítás fűződik nevéhez.


Oberfrank Géza