(Budapest, 1904. május 27. – Bécs, 1979. június 9.)
Operaházi tag: 1928–1941, 1950–1957
Posztumusz örökös tag (2006)
A világ egyik, ha nem „a” legismertebb magyar operaénekese. A Zeneakadémián Szabados Béla volt a mestere, Olaszországban két korszakos baritonnál, Mario Sammarcónál és Riccardo Stracciarinál képezte tovább magát. Még főiskolásként, a Bajazzók Silviójaként debütált az Operaházban, de már 1931-től sikerrel vendégszerepelt Bécsben, majd 1936-tól a Staatsoper tagja is lett. 1940-ben – részben felesége származása miatt – elhagyja Európát. Tíz éven keresztül, 1940 és 1950 között a Metropolitan és a dél-amerikai operaházak visszajáró vendége, de többször fellépett a milánói Scalában is. 1950-ben Budapesten rekedt, és csak 1957-ben, karrierje csúcsán túl hagyhatta el ismét Magyarországot. Félbetört világkarrierjét már nem tudta érdemben folytatni, Budapestre 1966-ig visszajárt énekelni. Svéd Sándor művészetének fókuszában a nagy olasz baritonszerepek (Tell Vilmostól a teljes Verdi-repertoáron át Scarpiáig) álltak, melyek javát hangfelvételek is őrzik.
